Egy olyan történet, ami nélkül nem élet az élet...

Igaz, még címe nincs, de akkor is naagyoon jóóó....

Ahhh!!! –sikoltott Pam, miközben lila spagetti pántos felsőjéről próbálta eltüntetni a narancslevet.
Bocsánat Pam néni! Búgták a gyerekek a Fangtasia irodájában ücsörögve.
Ha lehetséges lenne, azt mondanám, ettől a mondattól a vámpírlány vagy két szint fehéredett. Ericből mély öblös nevetés tört fel, mire Pam bosszús pillantásával találta magát szembe.
Szóval, térjünk a lényegre! Mondtam gyorsan mielőtt még valami nem várt esemény következett volna be. Tekintetem a nagy asztalra meredt, és görcsösen próbáltam visszafojtani egy vigyort. –A gyerekeknek itt kell maradniuk! Nem tehetjük ki őket még több veszélynek… közöltem ellentmondást nem tűrően. A két vámpírnak felszaladt a szemöldöke. Még mindig nem szokták meg hogy egy halandó parancsolgat nekik, mosolyogtam el magam. - Na és ezért mégis mi lesz a jutalmunk? Vágott közbe Eric. Áh, nem igaz! Ez a pasi sosem hagyja abba. Megpróbáltam visszafogni a mérgem. Na, sikerült eltüntetni a pillanatnyi jókedvem. Azt majd megbeszéljük! Zártam le a témát.
De ezek a kis szörnyetegek romba döntik a Fangtasiát! Nézz rájuk, kész fenevadak!
Ugyan Pam, hiszen még csak gyerekek. Ez a hely éjszakánként nyüzsög a vámpíroktól, és egyéb különös élőlényektől. Mégis mit árthatnak, ők? Kiélveztem a pillanatnyi csöndet,
majd Ericre néztem. Bár ne tettem volna. A férfi szinte felfalt a szemével. Amint tekintetünk találkozott felrémlettek az álmok, amiket láttam. Eric is megérezhetett valamit, mert arca kaján vigyorra húzódott, kacsintott egyet, majd nekikezdett mondandójának. Sooki! Mondj el mindent, hogy mérlegelni tudjuk az eseményeket.
Úgy döntöttem jobb, ha engedelmeskedek. Szóval. Kezdtem neki. Összeszedtem a gondolataim, majd intettem Billnek, hogy vigye át Arlene gyerekeit a másik szobába. Ezt jobb, ha nem hallják. Amint az ajtó becsukódott, leültem a székre és nekiestem: Mint ti is tudjátok a bachkás nő átka csak nagyon nehezen tűnik el az emberek fejéből. Beletelik egy-két napba, míg mindenkit sikerül vissza alakítanunk. De addig még egy-két őrült szabadon kószál, valahogy meg kell védeni a gyerekeket. Nos… Mond csak Sooki, mit tennél meg azért, hogy itt legyenek? Gyilkos pillantást vettetem felé, mire folytatta: ha te ezt szeretnéd, tőlem addig maradnak, ameddig csak akarod… Hah! Horkant fel Pam, csakolyan nőies formában, de mégis kifejezve mi gondol az egészről.
Pam! Parancsolta Eric, mire a nő sértődötten kezdte tanulmányozni friss, vérvörösre mázolt körmeit. ...Viszont akad itt néhány probléma: mint ahogy te is rávilágítottál, ez a hely éjszakánként nyüzsög a kétes természetű lényektől, és a szimpla elmebetegektől, nappal pedig nincs, ki vigyázzon rájuk, nem lehet őket egyedül hagyni, te pedig ne, érsz rá. Egy percig elgondolkoztam, majd bólintottam. Ott van Sam. Szüksége van egy kis távollétre a várostól, ő meg tudja védeni őket és biztos nem lesz ellenére, hogy a bogárszeműek helyett itt töltse az idejét. Jolvan. Mondta Eric, enyhe kétkedéssel a hangjában. Te döntésed, és amikor majd alszik Pam vigyáz rájuk. Vigyorodott el, majd a lány felé fordult. Jól mondom?
….Sosem hittem volna, hogy Pam ennyire összeszorított ajkakkal is képes beszélni…
De miután erről is megbizonyosodtam, egy rövid mosolyt intéztem a vámpírok felé, majd villámgyorsan megfordultam, hogy elmondjam a gyerekeknek, itt maradnak. Valami ismerősen kemény dolognak ütköztem. Bill. Furcsa. Észre sem vettem, hogy bejött...
Remélem, hamarosan viszonozhatod! Kiáltott Eric, mire Bill, kieresztett vámpírfogakkal jelezte, hogy tartsa magát távol tőlem. Bár már milliószor láttam, most sem vidított fel ennek a két hallhatatlan kakasnak a viaskodása, úgyhogy megfogtam Bill kezét és óvatosan kihúztam az irodából. Felhívtam Samet, hogy elmeséljem neki a történteket. Mondhatom nem dobta fel különösebben, hogy a következő napokat egy vámpírtanyán kell töltenie két mozgó vámpíreleséggel, de hát ő is megértette, hogy ez az egyetlen megoldás, úgyhogy, habár kelletlenül, de elvállalta. A gyerekek boldogan fogadták a hírt, hogy Sam bácsival lesznek, Hamarosan megérkezett, tárgyalt néhány szót Ericcel. Félóra elteltével, megnyugodva hagytam el a Fangtasiát. Irány Bon Themps, tele zombi szomszédokkal! Kiáltottam tettre készen, de Billen láttam, hogy ma éjjel tőle akár fel is fordulhatna Bon Themps, csak otthon akart lenni velem. Megsimítottam, izmos karját mire elővillantak vámpírfogai. Csak én és ő, ő és én, én, ő, én, ő na és Jessica, …mi? Jessica? Remélem nem lesz otthon, mostanában folyton csak Hoyt miatt sír… Majd kitalálok valamit nekik… De most más elfoglaltságaim vannak, mosolyogtam el magam.
írta: AlcidLover

Van-e élet a vérszomj után? 2. fejezet

A gyengeség
Hosszú szőke haja volt, akárcsak nekem. Mindig kedves volt velem. Bár, szerintem a másokkal történő kedvesség a gyengeség jele, vele minden olyan más volt.
- Adel, ne segíts neki! Ez csak egy baba! – ordított Liema, a folyóhoz ereszkedőnek.
- Várj! – kiáltottam és utána indultam.
Mikor leértem a lány a nádasban állt és próbálta kihúzkodni a játékot. Megfogtam a karját és visszahúztam. Ő értetlenül nézett rám.
- Nem olyan fontos! – mentegetőztem.
- De az! Emlékszem mennyire szeretted! – egy bottal próbálta elérni.
- Kérlek, gyere vissza! Ha beleesel, nem tudlak kihúzni! – még egyszer megpróbáltam marasztalni. – Adel!- ordítottam a nádak között, apró testét alighanem hamar elsüllyed.
Én sosem szerettem a vizet. Nem tudtam úszni. Egyszerűen a lábam nem volt képes tovább haladni a nádasban. – Tovább kell mennem!- unszoltam magam.
- Eric, segíts! – Adel riad hangja törte meg a csendet, de a lábam nem mozdult. Csak messziről láttam, ahogy lassan elmerül és nem tettem semmit.

Mit gondolhat Eric, mikor Sookie arról beszél, hogy Billt jobban szereti.

- Eric, figyelj rám! – hadonászott Sookie, majd belekezdett a mondandójába.
Eközben Eric fejében:
„Hiányzik a harc, az emberek érdekesek, de ha kinyílik a szájuk... uhm, hát ő rá a legjobb példa, hogy jobb csöndben maradni. Áh, erről jut eszembe, talán még vikingként, de egy olyan dologba léptem, aminek a szagára, még máig emlékszem, talán azért mert a bakancsom még mindig magában hordozza...- megeresztettem egy félmosolyt- a viking lét, milyen szép volt. „Eric a viking”- ismételgettem magamban, - Még jól is hangzik...- nyugtáztam magamnak. Emlékszem egy hétre rá, miután lerohantak minket a gyarmatosítók, pontosabban, le akartak rohanni, szereztem egy ruhát...- Eric, mint földműves- nem ez nem hangzik olyan jól- Eric, mint amis- nem ez sem az igazi hessegettem el a gondolatot egy kisebb grimasz kíséretében. Aztán egy újabb fontos dolog jutott eszembe. Az 1900-as években, volt egy tengerészkabátom, úgy láttam kezd újra divatba jönni... Teendők: Pammel megkerestetni a kabátot. De, ha lesz kabátom, akkor hajó is kell... teendők 2: Pammel vetetni egy hajót- igen, talán ez fontosabb, mint az első. Ha már meg lesz minden, akkor, már csak annyi maradt, hogy eladásra kínáljam azt a régi bort, ami már háromszáz éve a nyakamon van... Teendők 3: Eladatni Pammel a bort. Ezen, még elgondolkodom...(két óra múlva)
- Eric ezek tények! – nyomatékosított Sookie.
- Mondtál valamit?- fordult oda a szőke fiú.
írta: EricLover

Van-e élet a vérszomj után? 1. fejezet

Amikor még én voltam
Norvégia déli részén születtem. Gyönyörű hely volt akkoriban. Egy Hatalmas folyó szelte ketté a völgyet. Így éltem gondtalanul...Egy bizonyos napig...

Norvégia 962-ben:
Vonakodva közelítettem meg a folyó partját. Aztán csúszhattam el, a vízbe ejtve kedvenc játékom, egy apró babát, amit még apa készített.
- Mi van Eric? Félsz?! Ússz utána! – lökdöstek gúnyolódva, a többiek, de én nem mertem szembeszállni velük.
Sírva futottam vissza, riadtan és megalázottan. A parttól alíg ötven méterre volt a házunk. Otthon anyja, már a tüzet gyújtotta. Valószínüleg, már a vacsorához készülődött, mikor meglátott. Hosszú befont hajának színe, cseppet sem egyezett az enyémmel. Ezt mindig furcsálltam. De a könnyeim egyre gyűltek és gyűltek, a szemeim alatti apró gödröcskékben. Majd hirtelen végigfolytak az arcomon.
- Eric, mi a baj? – fordult felém anya, gondterhelt arccal – Ne sírj! – nyugtatott, majd szorosan átölelt.
- Én nem sírok! – takargattam a könnyeim. – Erősebb vagyok annál! – majd kihúztam magam, hogy lássa, milyen jó vagyok.
- Azért töröld le a könnycseppjeidet! – mosolyodott el, majd megsimogatta a fejem. – Nem kell félned! – fogta meg a remegő kezeimet.
Halk léptekkel kirohantam az apró házból, rövid szőke hajamat egy hajráf segítségével eltüntettem a szemem elől, hogy erősebbnek látszódjak. Kellett a bátorság, ha a felfedezők gyerekeivel akartam beszélni. Odalent, a tóparttól kissé följebb a fűben keresgéltem. Hatalmas kék szemeimmel, hamar megtaláltam őket.
- Liema! – ordítottam, majd erősen meglöktem – Szedd ki! – lihegtem, majd a nádra mutattam, amiben megakadt a játékom.
- Eric, szedd ki te! A tiéd! –szitkozódott, majd a többi felé fordult, aki látszólag nagyon is megnyerőnek találták a fiút.
- Liema, én nem érem el! – dühöngtem.
- Szerinted én el fogom? – mutatott rá a tényekre.
- Csak próbáld meg! – unszoltam.
- Én kiveszem neked! –mondta egy halk kislány és én kissé vonakodva fordúltam meg az arcomat elöntő pirosság miatt.

Irta : Ericlover

Első sztori

Jaj már olyan izgatott vagyok...Az első sztori lényege, hogy mi mindent csinált Eric, mielőtt vámpír lett. A címe: Van élet a vérszomj után?, tudom találobb cím lenne az előtt, de az nem olyan jó.