Van-e élet a vérszomj után? 1. fejezet

Amikor még én voltam
Norvégia déli részén születtem. Gyönyörű hely volt akkoriban. Egy Hatalmas folyó szelte ketté a völgyet. Így éltem gondtalanul...Egy bizonyos napig...

Norvégia 962-ben:
Vonakodva közelítettem meg a folyó partját. Aztán csúszhattam el, a vízbe ejtve kedvenc játékom, egy apró babát, amit még apa készített.
- Mi van Eric? Félsz?! Ússz utána! – lökdöstek gúnyolódva, a többiek, de én nem mertem szembeszállni velük.
Sírva futottam vissza, riadtan és megalázottan. A parttól alíg ötven méterre volt a házunk. Otthon anyja, már a tüzet gyújtotta. Valószínüleg, már a vacsorához készülődött, mikor meglátott. Hosszú befont hajának színe, cseppet sem egyezett az enyémmel. Ezt mindig furcsálltam. De a könnyeim egyre gyűltek és gyűltek, a szemeim alatti apró gödröcskékben. Majd hirtelen végigfolytak az arcomon.
- Eric, mi a baj? – fordult felém anya, gondterhelt arccal – Ne sírj! – nyugtatott, majd szorosan átölelt.
- Én nem sírok! – takargattam a könnyeim. – Erősebb vagyok annál! – majd kihúztam magam, hogy lássa, milyen jó vagyok.
- Azért töröld le a könnycseppjeidet! – mosolyodott el, majd megsimogatta a fejem. – Nem kell félned! – fogta meg a remegő kezeimet.
Halk léptekkel kirohantam az apró házból, rövid szőke hajamat egy hajráf segítségével eltüntettem a szemem elől, hogy erősebbnek látszódjak. Kellett a bátorság, ha a felfedezők gyerekeivel akartam beszélni. Odalent, a tóparttól kissé följebb a fűben keresgéltem. Hatalmas kék szemeimmel, hamar megtaláltam őket.
- Liema! – ordítottam, majd erősen meglöktem – Szedd ki! – lihegtem, majd a nádra mutattam, amiben megakadt a játékom.
- Eric, szedd ki te! A tiéd! –szitkozódott, majd a többi felé fordult, aki látszólag nagyon is megnyerőnek találták a fiút.
- Liema, én nem érem el! – dühöngtem.
- Szerinted én el fogom? – mutatott rá a tényekre.
- Csak próbáld meg! – unszoltam.
- Én kiveszem neked! –mondta egy halk kislány és én kissé vonakodva fordúltam meg az arcomat elöntő pirosság miatt.

Irta : Ericlover